
Ballagó Idő
A Ballagó Idõ együttes az Oi és nemzeti rock stilusában bontott zászlót 1989-ben Gyõrben. Elõdje a Neo-Nárcisz 1985-ben a radikális és az akkori állam ellen irányuló dalszövegei miatt a gyõri városi redõrfõkapitányságon fejezte be mûködését. Tagjai közül Fecó-ének,Vendi-dob és Bélás-gitár Dekadens, majd Romantic Front néven alakitott zenekart, mig Dajer (ex Auróra énekes,-itt basszusgitáros) disszidált. 1989-ben Manu-gitár és Tibi-basszus-sal kiegészülve jött létre az a klasszikus Ballagó Idõ felállás amely 1990 nyarán rögzítette elsõ demóját Budapesten Gönczy Gábor stúdiójában Régi Vágyak cimmel. Még ugyan ebben az évben koncerteztek a Petõfi Csarnokban az Oi-kor és a Független adó zenekarokkal. 1991 februárjában készült el a zenekar második demója, amely félhivatalos formában 14 éven keresztül kazettán, végül 2005 augusztusában a Rockworld gondozásában, Vedres Joe által újra kevert változatban néhány bonusz dallal kiegászitve Cd-n is napvilágot látott. A felvételen vendégként közremûködik az akkor még teljesen ismeretlen Janza Kata is.1991 tavaszán és nyarán rendszeresen felléptek a Viking klubban az Akcióegység, Fehér Virágok, Egészséges Fejbõr, Mecsek Alja Skins zenekarokkal, majd 1991 augusztus 25-én Gyõrben közösen adtak búcsúkoncertet az Egészséges Fejbõr-rel. Néhány nappal késõbb a Fecó és Manu külföldre távozott. Azóta a Ballagó Idõ dalai...
Related Artist
Top Tracks
© 2015 - 2021 YouMusic by YouProject